K Ü L D E T É S E K
Mint
az elvárható volt, a Diablo II-ben sokkal érdekesebbek, összetettebbek
és nagyobb kihívást jelentőek lesznek a küldetések.
B e v e z e t é s
z első három fejezet mindegyikében hat küldetést találhatunk.
Mivel a küldetések nem változnak, ugyan az a hat lesz ahányszor
csak újrakezdjük a játékot. Az, hogy a negyedik fejezetben
hány küldetést kaphatunk jelenleg még nem ismert, de mivel
ez a Diablo II utolsó fejezete, valószínűleg nem lesz benne
sok apró küldetés, hanem véres csaták sorozatából fog állni.
Minden fejezet végén lesz egy főellenség, akinek az elpusztítása
lesz az adott rész utolsó küldetése. Az első ilyen Andariel
lesz az első fejezet végén, és a negyedikben szinte biztos
hogy Diablo lesz a főrossz, mivel ugye a játék neve is ez
:). A történetből következik, hogy a második és harmadik fejezetben
Baal és Mephisto lesznek a leküzdendő ellenfelek, de amíg
a játék ki nem jön semmi sem biztos. A legtöbb küldetés kicsit
bonyolultabb lesz, mint a Diablo "menj és ölj le egy szörnyet"
feladatai. Vannak egyszerűek is, például egy tárgy visszaszerzése
vagy egy szint megtisztítása a szörnyektől, de lesznek hosszabbak
és bonyolultabbak is. Valószínűleg beszélned kell majd több
NPC-vel (nem játszó karakter) is, hogy kitaláld mi a következő
teendő. Esetenként, ha az egyiknek visszaszerzel valamit,
Ő fog elküldeni a másikhoz, hogy az újabb feladatot megkapd.
Azért ne számítsatok túlságosan bonyolult dolgokra, de a Diablo
küldetéseinél nehezebbek lesznek. Nem lesz szükséges minden
küldetést megcsinálni, hiszen a hatalmas területek jó része
nem is fog egyikhez sem kapcsolódni, de az EXP (tapasztalati
pont) növelése érdekében erősen ajánlott.
Minden küldetés szerepelni fog mind a single, mind a multiplayer
játékokban. A különbség az lesz, hogy ha barátaiddal játszol
és valaki megkapja a feladatot, az meg fog jelenni minden
játékos naplójában. Ezenkívül a feladatot teljesítő minden
játékos megkapja jutalmát, egy esetet kivéve. A főszörny,
ha többen pusztítják el annyi tárgyat dob el, ahányan a közelében
tartózkodnak!!! Ha te épp a városban vagy például tápolni,
akkor neked egy következő játék folyamán lesz csak alkalmad
megszerezni egy ilyen tárgyat (tehát jó mindig az események
sűrűjében lenni).
A küldetések
teljesítése hozzá lesz rendelve a karakteredhez és így lesz
elmentve. Magyarul, ha például megmented Caint az első felvonásban,
akkor Ő felkerül a városba, és azonosítani fogja a tárgyakat,
amiket találsz. Ezután akárhányszor is játszod ezzel a karakterrel
újra az első részt, Cain már az indulásnál ott fog állni nem
kell megmentened minden egyes alkalommal. Van itt egy feladat,
ami után felbérelhetsz zsoldosokat a csavargók közül. Erre
is igaz, ha egyszer megcsináltad, ez a lehetőség már adott
lesz számodra a következő játék elején is. Továbbra is megkapod
majd a küldetéseket minden egyes újrakezdésnél, de az értük
kapott díjat nem.
A k ü l d e t é s e k d í j a i
z első
feladatod a játékban az lesz, hogy megtisztítsd a szörnyektől
a Gonosz Fészkét (Den of Evil), amiért Akarától 1 skill point
(képesség pont) lesz a jutalmad. Minden újrakezdett játékban
megcsinálhatod ezt a küldetést, de (ugyanazzal a karakterrel)
soha többet nem kapod meg a díjat. Ami nagy kár, mert ebben
a küldetésben vannak a leggyengébb ellenfelek, tehát nem túl
nehéz. Minden feladat csak egyszer kapható meg egy játékban.
Ha te később csatlakozol a játékhoz, azután például, hogy
ezt a küldetést megoldották a többiek, akkor nem lesz lehetőséged
itt megszerezni a jutalmat. Ha lemész oda, a szörnyek hulláit
találod csak, akik még a Te kedvedért se fognak feléledni
:). Na majd legközelebb... Mint már fentebb említettem, a
főellenségek annyi tárgyat dobnak el ha meghalnak, ahányan
a közelükben tartózkodnak.
Tegyük
fel, hogy a játékban négyen tartózkodnak. Két karakter már
egy előző játékban teljesítette ez a küldetést és meg is kapta
érte jutalmát, a másik kettő viszont nem. Ebben az esetben
a főellenség csak két jutalomtárgyat fog eldobni, amit csak
az vehet fel, aki még nem teljesítette ezt a küldetést. A
másik kettő nem férhet hozzájuk, sőt mi több ezeket a tárgyakat
át sem lehet adni másik játékosnak. Csak így szerezhetőek
meg!!!
a
a játékban vagy de épp nem ott, akkor nem kapod meg a tárgyat
és nem is regisztrálódik nálad a feladat teljesítése. Figyelj
arra, hogy az ilyen kulcsfontosságú eseményeknél jelen legyél,
ha csak lehetséges. Kérdéses az is, hogy ha leteszed az ilyen
tárgyakat, mert kell a hely például, és aztán ottfelejted,
amikor kilépsz a játékból, tudsz-e majd egy másikat szerezni.
Remélhetőleg pótolható lesz amennyiben elveszted, bár valószínűleg
ezzel akarták megakadályozni ezeknek az átadását. A rosszabbik
eset az, hogy ez lesz a tanulópénz, amit meg kell fizetned
és csak egy másik karakterednek lesz meg ez a cucc.
(Én
speciel nem érzem túl igazságosnak azt, hogy ha elvégzek újra
egy feladatot nem kapok semmit érte, de ez ugye magánvélemény.
Bár ha mindig ugyan azt kapjuk sok értelme nincs. Reménykedjünk,
hogy esetleg mégis lesz pár random item azok között az elhullajtott
dolgok között :) )
zonban
van egy jó hír is. A Diablo II-ben is három nehézségi szint
lesz, és mind a háromban újra meg kell csinálni minden feladatot.
Ilyenkor újra kéne kapnunk jutalmat is (remélem nem ugyan
azt minden szinten), de ez még nem biztos. Állítólag Akarától
megkapjuk jól megérdemelt skill pontunkat minden nehézségi
szinten újra :)
küldetésekben visszaszerzett tárgyakat (amik ugye elvileg
az NPC-é) meg is lehet tartani, de mérlegelni kell megéri-e.
Először is az adott NPC megharagudhat rád, másodszor a következő
feladat megkapásának módja esetleg az, hogy a megszerzett
dolgot visszaadd gazdájának.
E l s ő f e j e z e t
Itt a főküldetés Andariel tróntermének megtalálása mélyen
a Csavargók Monostora alatt, majd az Ő és hadserege elpusztítása.
Deckard Cain adja majd neked ezt a feladatot azután, hogy
megmentetted Tristramból.
Első
feladat: A Gonosz Fészke (megtisztítani a területet a szörnyektől)
kara
adja a küldetést, aki a Világtalan Szem Nővéreinek vallási
vezetője, aki a csavargók táborában található. 1 skill pont
a jutalom érte.
Ez egy barlang a táborból kivezető ösvény végén. Bemész és
leölsz mindenkit, aki mozog :) Nem túl bonyolult.
Második
feladat: Temetkezési Hely (a Vérholló elpusztítása)
ashya
adja a küldetést, aki a csavargók vezére, szintén a csavargók
táborában található. A jutalmad az, hogy ezután tudsz felbérelni
zsoldosokat magad mellé (jó drágán, és nem is túl erősek).
A Vérholló (Blood Raven) nem egy piros varjú, hanem egy gonosz
elfajzott csavargó papnő. Nagyon gyors és zombikat támaszt
fel ellened (jó sokat), miközben a háttérből sima és tüzes
nyílvesszőket lövöldöz feléd. Igen jól céloz, úgyhogy csak
óvatosan. Nagyon látványos a halála, lesz tűz meg mindenféle
fényjáték közben (ez elmondható több nagyobb ellenfélről is
a Diablo II-ben) Tulajdonképpen egy bizonyos szint után mindenképpen
tudsz majd felbérelni zsoldosokat, tehát ez a feladat nem
kötelező.
Harmadik
feladat: Cairn Kövek (tárgy megszerzése, Cain megmentése Tristramból)
ashya
adja ezt a küldetést is.
A jutalmad, hogy Cain azonosítani fogja tárgyaidat ingyen
(!!), és mindenféle jó kis információkkal is rendelkezik a
küldetésekkel kapcsolatban.
Először is meg kell találnod Inifuss Fáját a Sötét Erdőben
(Dark Wood) és meg kell érintened. Ez nem hangzik nehéznek,
de kicsit akadályozni fog az a hordányi szörny, ami épp ott
múlatja az időt. Ha sikerül leesik egy tekercs, amit Akarának
kell elvinni, aki elolvassa, majd instrukciókkal lát el arról,
hogyan használd a Cairn Köveket. Ezek nyitnak majd portált
a Stony Plain-en (köves puszta) Tristramba. Itt fogod megtalálni
és megmenteni a jó öreg Caint, akit a Diabloban már jól megismerhettél.
Tristram porig lesz rombolva és természetesen innen sem hiányozhatnak
az ellenség hordái. Ha végeztél velük, Cain visszakísér a
csavargók táborába.
Negyedik
feladat: A Mesterség Kellékei (tárgy megszerzése)
harsi
a csavargók kovácsa adja a küldetést.
A jutalmad egy fém eszköz feljavítása (a másik lehetőségről
később). Ez sokban hasonlít a Diabloban lévő Anvil of Fury
(emlékeztek még az üllőre, igaz?) megszerzésének feladatára.
Le kell menned mélyen a Monostorba és megkeresni egy szent
kovács eszközt a Horadric Malust. Egy igen gonosz szörny őrzi,
aki majd ismerős lesz "valahonnan", de inkább lásd majd a
saját szemeiddel :)
Érdekes dilemma elé állít ez a feladat. Megtarthatod, ugyanis
ez a tárgy elég jól használható fegyverként. Vagy visszaadhatod
és cserébe Charsi fejleszteni fogja valamelyik eszközöd mágikussá
téve azt. Mint a legtöbb feladatdíjat, ezt sem tudod eladni.
Ha mégis úgy döntesz becsületes leszel, jobb ha későbbre hagyod
ezt a feladatot, amikor már van olyan tárgy a birtokodban,
amit érdemes feltuningolni. Valószínűleg nem tudsz már eleve
mágikus tárgyakat így fejleszteni, valamint minden cuccot
csak egyszer lehet alávetni ennek az eljárásnak.
Ötödik
feladat: Az Elfeledett Torony (egy alfőnök elpusztítása)
oldy
Tome adja a küldetést a Köves Pusztában.
A jutalmad különféle kincsek egyvelege lesz ( hogy pontosan
mik ezek nem tudom ) A Fekete Mocsárban (Black Marsh) találsz
majd egy oltáron elhelyezkedő könyvet (ez a Moldy Tome), amiben
elolvashatod, hogy van egy ősi gonosz torony, ami leomlott
és csak a föld alatti részei maradtak meg. Szóval ez inkább
az Elfeledett Pince :))
Megtalálod majd valahol a mocsárban ezt a leomlott épületet
és benne egy csapóajtót, ami a bejárat a kazamatákba. Ez már
egy kicsit összetettebb feladat lesz, mivel öt nagy szint
van odalenn elég erős szörnyekkel. Az ötödik szint legmélyén
megtalálod a Bárónőt (Countess), aki a gonosz forrása, és
akit el kell pusztítanod, mivel Ő a feladathoz kapcsolódó
szörny.
Hatodik
feladat: Andariel (megtalálni és elpusztítani)
ain
adja a küldetést. A jutalmad egy rakás arany, valamint a továbbjutás
lehetősége a második fejezetbe. A Monostor alatti tróntermében
van, rengeteg szörny védi, körülbelül úgy képzeljétek el,
mint Diablot az első részben. Nem lesz egyszerű megölni, mivel
méreggel támad távolról, de közelharcban is nagyon jó. Ha
végeztél vele, beszélj Warrival, aki a karaván vezetője és
elvisz téged és Caint a második fejezetbe a keletre lévő Lut
Gholeinbe.
M á s o d i k f e j e z e t
em
lesznek olyan részletes információk itt, mint az előzőekben,
de annyit elárulhatok sokkal komplikáltabb feladatok lesznek
itt, mint az első fejezetben. Hat küldetés lesz itt is, az
biztos. Itt ugyan hét szerepel, de ahogy megtudok konkrétabb
információt, azonnal ideteszem.
A teljesség igénye nélkül lássuk, amit sejteni engednek most.
Csatorna
Rendszer
Ez
lesz az első küldetés ebben a fejezetben. A csatornarendszer
két nagy szintből áll és fel kell derítened az alsó szinten
lévő speciális területet a sikeres végrehajtáshoz.
A
megszállt hárem
Jerhyn
háremét megszállta a gonosz. Először valószínűleg tenned kell
valamit, el kell nyerned a bizalmát, hogy beengedjen a hárembe.
Az egyik lehetséges feladat megtisztítani a háremet, mint
az előző fejezetben a Gonosz Fészkét. Vagy vinni kell Jerhynnek
valamit ami ott van.
A
Féregkirálynő búvóhelye
Nem
tudjuk ki adja a feladatot, de vagy az elpusztítása, vagy
valami tárgy megszerzése tőle lesz a küldetés. A Homoki Férgek
Fészke néven is ismert ez a hely, a bejárata a sivatagban
található. Belül homokkőből kifaragott járatokat találhatsz,
melyeknek legmélyén lesz a Királynő.
A
Kígyók Völgye
Egy
újabb föld alatti feladat, ahová a Kígyók Völgyén keresztül
vezet az út, mely tele van Karmos Viperákkal. Egy eszköz megtalálása
lesz valószínűleg a feladat.
Zsoldosok
Bérlése
Griez
a zsoldos őrök kapitánya, aki Lut Gholein védelmével vannak
megbízva. Ha az Ő számára végrehajtasz egy feladatot, néhány
katonáját "kölcsönadja" majd neked.
Napfogyatkozás
Meg
kell találnod az okát a napokig tartó mágikus eszközökkel
előidézett napfogyatkozásnak, és meg kell szüntetned. Az állandó
sötétség komplikálja majd a helyzetet, és még veszélyesebbé
teszi az utazást a sivatagban.
A
Horadrim Sírhelyek (Tal Rasha)
aal
elpusztítása Hét sírhely lesz itt, és hogy melyik alatt nyugszik
Tal Rasha, az véletlenszerűen változni fog minden játékban.
Valószínűleg minden sírhely több szintes lesz, de az "igazi"
mélyebb lesz a többinél. Baal egy lélekkő darabba van zárva
(erről bővebben itt) Tal Rasha azóta
is küzd, hogy fenntartsa uralmát teste felett. Meg kell akadályoznod,
hogy Baal átvegye az uralmat a test felett. Ezzel együtt ha
ellened harcol, használni fogja Tal Rasha mágikus erejét,
úgyhogy nem lesz könnyű küzdelem.
H a r m a d i k f e j e z e t é s a z o n t ú l
eshif,
a hajóskapitány visz majd tovább a harmadik fejezet kalandjai
felé Kurastba, akit a dokkoknál találhatunk meg. Travincal
templomának romjai mellett, melynek mélyén Mephisto fekszik
egy lélekkőbe temetve helyezkedik el ez a kis város. A Zakarum
követői vigyáztak Mephistora, azonban a rendet megtörték a
gonosz erői, így most már védik hajdanvolt foglyukat.
Szinte semmit sem tudunk még ezekről a küldetésekről, csak
valószínűsíthető hogy Mephisto megölése biztosítja majd a
továbbjutásunkat. Vannak információk ezekről a fejezetekről
is, de annyira bizonytalanok, hogy majd akkor írom le őket,
ha megbízhatóbbak lesznek.
Mivel
sokan könnyűnek találták a Hell/Hell fokozatot a Diabloban,
így terveznek egy extra nehéz szintet, ami mindenkinek kihívást
fog jelenteni. A Blizzard állítólag tervezi bővíteni a küldetéseket,
hogy a Battleneten játszhatóak legyenek. Terveznek még kiegészítő
lemezt is, ami esetleg további fejezeteket tartalmaz majd.
|