B É T A T E S Z T E K

A B é t á r ó l n a g y v o n a l a k b a n

ogy mit is jelent egy bétatesztelés egy igazi fanatikus Diablo II játékosnak? Hogy mi is igazán a Diablo II varázsa? Milyen benyomásokat szerzett az a pár szerencsés fickó, aki kipróbálhatta a játékot? Ezekre a kérdésekre próbálok meg válaszolni a teszterek véleményeiből mazsolázva.
"Csütörtök volt, a béta már szinte az ajtón kopogott olyan közel volt már a megérkezése. Egyik barátom örömmel közölte, hogy a cd-k már postára lettek adva. Teljesen bezsongtam, úgy éreztem, hogy még nem vagyok kész arra, hogy elkezdjem kiprobálni, pedig már egy hosszabb szabadságot is kivettem.
Pénteken otthon maradtam, egy percig nem mozdultam ki a lakásból. A Battle.net-en már többeknek megérkezett a béta....teljesen magam alatt voltam, mikor az óra már az utolsó házhozszállításon is túl járt.
Vártam még, az agyamban csak egy dolog cikázott: "Mi van ha én nem kapok egyet?" Eljött a hétvége és itt álltam a béta nélkül. Mivel tudtam, hogy hétvégén nincs házhozszáttítás (megkérdeztem), ezért valami értelmessel kellett eltöltenem az időmet. Itt volt az ideje, hogy végre felkészítsem magam a tesztre, persze ha a hét elején megérkezik. Elrohantam a boltba, hogy degeszre tömjem a hűtőmet, szerintem a fél boltot felvásároltam. Visszafelé beugrottam egy ezermester boltba és vettem egy új csengőt, nehogy már ezen múljon. Vettem még egy tűz ill CO2 érzékelőt, nem akartam az újságok címlapjára kerülni "Egy nő bétatesztelés közben a lakásában kitört tűz miatt szörnyedthalt"
Hétfő: Ahogy felkeltem azonnal az ablakhoz vetettem magam és vagy fél óráig figyeltem minden a környéken megálló autót, hátha....
- Kopogás
- Kirántottam az ajtót a helyéről és igen! A pasi a hivatalos "Üdvözlöm, mint bétateszter" mosolyát elővéve állt ott. Aláírtam amit kellett és már bontottam is a csomagot...sokkal szebb CD volt, mint ahogy én azt gondoltam.
- Install kész, a patch-install is fut már, sokáig eltart. Nem tudod elképzelni, hogy a 100%-on túl is van élet egy ilyen installkor.
- Amig dolgozik kezembe vettem a Beta Teszterek Licensz Egyezményét. Átnéztem vajon hány új lehetőség áll rendelkezésemre most.
- Nyitóképernyő: egy nagyon jó új Blizzard North logo, aztán az E3 1999 movie jött. Lélegzetem visszatartottam, végre bent vagyok, menü! Percekig gondlkoztam, vajon hogyan kivel is kezdjem el."

Ilyen az ha valaki tényleg fanatikusan Diablo őrült, nem kétséges, hogy a többi 999 teszter is valami ilyesmit érzett illetve csinált. De akkor lássuk, hogy mi derül ki a bétából:
"Diablo II vitathatatlanul nagy előrelépés a Diablo óta. Úgy érzem, hogy a legfinomabb változásokon ment keresztül a játék. Mint ahogy régen, most is a óriási hévvel vetettem bele magamat az új tárgyak és az új szörnyek megismerésébe. És megint nem tudtam abbahagyni a játékot, mindig újabb és újabb küldetéseket akartam megcsinálni. De a játékot nem csak mint folytatás néztem hanem mint egy Battle.net játékot, hogy mi az amit nyújtani tudnak abból amit ígértek. Ahogy az embereket elkezdte untatni már a Diablo single játékban aztán a StarCraft stb, úgy kezdtek egyre jobban érdeklődni a chat-ek és a klánok iránt az interneten. A játék közbeni beszélgetés megváltozott, a betük kisebbek és homájosabbak lettek. Valószínűleg azt a célt szolgálva, hogy kevesebb beszéd és még több játék legyen. A választható karakterek élénkebbé tették a játékot, igy sokkal több lehetőség van a játék élvezetére. A Diablo-t nagyobb akadály nélkül sikerült végigjátszanom, de a Diablo II-ben végre minden karakternek megvan a maga erőssége ill. gyengesége, ami miatt már igazából szöksége van az embernek az ügyességre. A Varázslónő mágiájának erejét jelentősen csökkentették, 4-6 Firebolt is kell egy zombi megöléséhez. Úgy vettem észre, hogy az ilyen változtatások nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy minden kezdő játékosnak kihívást jelentsen a játék már a kezdetekben is. Vigyázat, ezentúl nem tudsz olyat megcsinálni, hogy elbújsz egy szikla mögé és csapsz egy pikniket, ha egy nagy adag szörny üldözne, mert a végén te leszel az, akiből az Ő vacsorájuk lesz. De gondolom, ahogy többet játszik az ember, úgy fog profibbá válni. Az Amazon, a Barbár és a Nekromanta tökéletesen ki van egyensúlyozva. Egyik sem tünik a Diablo karakterek klónjának, hanem teljesen függetlenül kidolgozott új osztályok. Mind használ manát és a mágia náluk ki van cserélve energiára, ez mutatja, hogy ők többé nem monoton gyilkosok. A Nekromanta több HP-vel kezd, mint egy Diablos Varázsló. Az Amazon halálos tud lenni mind közelre mind távolra. A Barbár a harci kiáltások és zúzó tulajdonságok bővebb tárházával rendelkezik, ami már nagyobb szakértelmet kíván. A mana feltöltődik! Noha mostmár mindegyik oszyály használ manát, az italok hiányát egyensúlyozták a feltöltődéssel. A "töltőhelyek" kevesebb életerővel és manával rendelkeznek. A megoldás: sokkal lasabban fogy ki a mana.
A Város: legalább 3 bolt van, mind más és más, különböző tárgyakat árul. Mászkálás közben sokkal kevesebb aranyat lehet találni. Az árak kb. úgy változnak mint Diabloban, de a zombik és a patkányok kb. 2-10 aranyat hoznak. És egyáltalán nem könnyű ellenfelek egy kezdő harcos számára. Ez azt jelenti, hogy a csapatmunkára sokkal nagyobb hangsúly helyeződik, mint eddig. Persze egyedül is csinálhatod, de a Blizzard azt szeretné ha sokkal több embert hozhatnának össze, mint az első résszel . Nem tudom jobban hangsúlyozni: ez a játék évekig le fogja bilincselni a Diablo-barátokat, és Battle.net-re még több embert fog vonzani. Remélem, mostmár sokkal kevesebb lesz a PK (playerkiller), de biztos, hogy lesznek mostantól csapatok akik direkt rájuk fognak specializálódni: PKK (playerkiller killer :)). A grafika sokkal szebb, mint ahogy az a screenshotokon látszik, azok nem tudják visszaadni a játék igazi kinézetét, hangulatát. A hangok pedig csodálatosak, ennyi különféle hangot soha nem hallottam még. Az egyetlen igazi probléma a játék közben a Lag volt, ajánlom Battle.net-nek tegyenek ellene valamit, mert ha most csak ennyien játszottunk és Lag volt hegyekben, akkor mi lesz később.
Ha a teljes játék már a boltokban lesz, akkor minden bizonnyal az ebéd, az alvás, gondolkodás helyére fog lépni."

fordította: Kewin

 

> > n e x t t e s z t

Designed by DanieL